[17-1]
A kipakolás alatti idő úgy repült el, hogy észre se vettem. Igazából eleinte nagyon nem volt kedvem nekiállni, de egyedül voltam, így csak magamban elmélkedtem, volt amikor régi emlékeken, volt amikor azt tervezgettem, hogy miket kéne majd itt csinálni, és egyszer csak azt vettem észre, hogy üres a bőröndöm. Nem is vett sok időt igénybe, így gyorsan szóltam az otthoniaknak, hogy élünk, és virulunk, na meg meg is érkeztünk, majd úgy döntöttem kimegyek, és kicsit körbenézek. Először meglestem Shoult, aki látszólag teljesen jól elvolt, és már ismerkedni is kezdett, bár a kutya, akit régebben láttunk, mostanra eltűnt, vagy lehet csak én nem vettem észre, de nem volt a közelben. Pár percig elnézegettem a lovakat, majd úgy találomra elindultam az egyik irányba, végülis majd kilyukadok valahol, eltévedni csak nem fogok. Nemsokára az udvaron kötöttem ki, és kis séta után le is ültem az egyik padra. Elgondolkozva meredtem magam elé, azon tűnődve, hogy menyjek e be a házba, és ott keressek e valami elfoglaltságot, vagy maradjak e itt. Végül az utóbbi variáció mellett döntöttem, az idő is egész jó volt, na, meg lusta is voltam felállni egyenlőre, és az is lehet, hogy nem csak nekem jut eszembe kint üldögélni, ilyenkor, ami nem lenne rossz, mivel ha itt tervezem tölteni most egy jó darabig az időm, akkor szerencsés lenne, ha megismernék pár embert. Nem mintha nagyon zavart volna, hogy kevés embert láttam eddig, nem is olyan rég érkeztem, csak jó lett volna elbeszélgetni valakivel, de nem panaszkodhatok, egészen a pakolásig volt társaságom, és most sem unatkoztam még nagyon, legalábbis egyenlőre.
|
Felvontam a szemöldököm és értetlenkedve néztem Joy-ra.
-Már megbocsáss AnyaTigris, de nekem mégis honnan kellett volna tudnom, hogy a te könyved milyen kategóriákban mozog? Mivel még nem olvastam effélét, nehezen tudok rájönni egy címből meg egy íróból, hogy mit is foglal magába a papírrengeteg. - kezében lévő könyvére böktem, majd felhúztam kapucnim a fejemre és lesétáltam a pavilon lépcsőjén. Elé álltam.
-Meg amúgy is... nem volt szerencsém még olyan lányhoz, aki ne "Twilight-ot" , "Vörös pöttyös könyveket" vagy "Hozzátok a felmosófát, mert elfolyok a romantikától!" könyveket olvasott volna! - az említett kategóriákat gúnyosan, illegve-billegve adtam elő.
A szél egyre erősebben fújt, olybá' tűnt vihar közeleg. Az égen már a csillagokat és a Holdat sem lehetett látni, mert fekete gomolyfelhők takarták el őket. A fák hajlongtak jobbra-balra, a szél süvített, a levegő pedig percről percre jobban lehűlt. Az erős szél csípte arcunkat, így minél hamarabb be akartam kerülni a panzióba. Joy-ra pillantottam még utoljára.
-Bejössz? - azzal elindultam befelé. Az istálló felé haladtam, s közben kinéztem a karámokban lévő lovakra. Mindannyian bent álltak istállóikban és onnan figyelték a vihart. A felé a karám felé keresgéltem, ahova JJ-t szállásolták el. Nem láttam őt, nyilván jól elbújt társaival együtt. Eszembe jutott, hogy lehet be kéne hozni őt egy boxba, de nem akartam átvonszolni őt a viharon, így kint hagytam őt az új barátaival. Elég masszívnak tűntek a kinti karámok, nem hiszem, hogy bármi zűr is előfordulhatna.
Bementem az istállóba, majd a feljáró előtt levettem cipőmet és felszaladtam. Felérve a panzió részre levettem kapucnimat, de pulóverem még magamon hagytam, mivel a kinti bájcsevely alatt eléggé átfagytam. A konyhába vettem az irányt, ahol a lábasból merítettem magamnak citromos teát.
/Rosetta ha gondolod írhatsz ide is reagot, de a panzióba is írhatsz! :) Ahogy gondolod :). Nekem folyt. köv. Panzió/
|
- Nyugalom.- vigyorodtam el.- Annyira nem vagyok én barbár. Megenni téged?Nyersen , körítés nélkül? Brr....- Rögtön felrémlett előttem ,egyik kedvenc filmem: Sweeney Todd, A fleet street démoni borbélya. Na, ebben az ítéletidőben, még egy Mrs. Lovett féle húsospitét is megettem volna, feltéve ha elég meleg. De úgy fest nem csak én fagyoskodtam. Lezavatuk a gyors parolát, de azért még gyorsan hozzátettem.
- Ha lehet ,akkor inkább Joy. - pontosítottam. A Joycet sosem használtam, nem is tudom halgatnék e egyáltalán rá. Jeges szél söpört végig az udvaron. Oh, éljen illusztris Skóciánk mesei klímája!Toporogtam egy kicsit, hátha némi hőt termelek vele.Nem termeltem. Max abbéli javaslatából, miszerint menjünk be , egy dolog jött be. Miszerint a könyvem félre van ismerve! És ha a könyvem félre van ismerve ,akkor én hatványozottan!
Fhúú... hogy mást nem mondjak ,kissé felhúztam magam, de próbáltam uralkodni magamon.Karl May mint romantikus?? Húh, ennél nehezebbe lehetett volna vasbeton törékeny lekivilágomba gázolni
- Minek nézel te engem? Plázacicának? Romantikus könyveket, csak a 90-es IQ pont alatt olvasnak! - sziszegtem. - Na jó, befelé, had süsselek meg lassú tüzön
|
-Héé-hóó Ráró, hátrább az agarakkal! - mosolyogtam rá, csak úgy féloldalasan - Egyél már meg vacsorára, épp kérni akartam.
A Nap lement, a szél feltámadt kissé, én pedig úgy éreztem tényleg hamarosan a jégcsappá válás útjára kerülök. Mintha már látni véltem volna a fényt, mikor rájöttem, hogy az csak a bogárírtó fénye.
Fogadtam kéznyújtását.
-Ha nem bánod, kedves olvasó idegen, mernélek Joyce-nak szólítani. De persze ha csak nem bánod. Én pedig megengedem, hogy te engem Max-nek szólíts. Max Griffith. - kacsintottam, majd felegyenesedtem és teljesen felhúztam a pulóverem cipzárját.
-Én nem tudom te hogy vagy vele, lehet hogy téged a könyvből kisugárzó forró romantika fűt, de én ezt a csodás bájcsevelyt inkább 4 fűtött fal között folytatnám. Természetesen, ha te is benne vagy. Nos, ha nem... akkor te kint maradsz én meg bemegyek, mert nincs kedvem hibernálni magam.
|
- Na idefigyelj.- kezdtem szívettépő sóhajjal.- Az ,hogy az ember sokat olvas valamit,és hogy az ha egy könyv a könyökén jön ki egyáltalán nem ugyan az.- Újra felvillantottam harminckétfogas ragadozómosolyom.- Már ha érted az árnyalatokat. - Valószínüleg tartottam ,hogy nem érti. Na de mindegy. Nem lehet mindenkit meggyőzni. Magamahoz öleltem szegény könyvemet, részint mert nem akartam ittfelejteni, részint mert már kezdtem hibernálódni ,és így minimalizálni tudtam a jegelődő bőrfelületemet. Persze ,hogy nem jó ötlet koratavasszal rövidujjúba rohagászni! Azért a bemutatkozásra való felszólitásra kisé talán kelletelnül kezet nyujtottam. Ha már bemutatkozom, tegyen azt rendesen.
-Joyce Colfer vagyok. Persze ha ezt túl nehéz lenne megjegyezni, maradhatsz az olvasó idegennél.- nem épp formális de megteszi. Közben a nap végleg úgy döntött, hogy neki elege van ,és elhúz szépen a hegyek mögé, helyet adva a lassan lefelé terjengő ködnek, meg a homályos csillagoknak.
|
-Az előbb mondtad hogy sokat olvastad! Akkor... most hogy is van? Ellentétekbe estél, nem gondolod? - értetlenkedve váltogattam pillantásom a könyvön és a lányon. Aropó lány... még a nevét se tudtam.
-Amúgy... - könyököltem megint a pavilon kortlátjára - Nem emlékszem, hogy bemutatkoztál volna... vagy az titok, kedves olvasó idegen?
A kapu újra csattant és az istálló előtt felbukkant a lovászfiú. Vödrei immáron üresen pangtak és ő pedig sokkal könnyedebben cipelte maga mellett a két méretes edényt. Ezek szerintem végzett és most az istállóban lévő lovak etetése maradt már csak neki.
Tényleg egyre hűvösebb volt. Nem voltam az a fázós fajta, de lassan én is kezdtem azt gondolni, hogy mentem idefagyok. Be kéne menni... vagy a titkos idegen szeret a pavilonokhoz fagyni..?
|
- Na jó.- húztam el a szám.- Egy ilyen gólemtől elnézem ,hogy lekicsizzen.- Alalpvetőleg nem kedveltem , ha valaki felém magasodik. Tisztességtelen előny,és kész! Mert az mindig magabiztosabb aki le tud nézni a másikra.Pff...
Rövid monológja után magasra szaladt a szemöldököm.
-Ha a könyökömön jönne ki, olvasnám megint? -kérdeztem vissza kissé pimasz hangnemben. Nah igen , egy biztos volt: A scrác nem egy könyvmoly. Sóhajtva nyomtam gyakorlatilag az orra alá a könyv gerincét. Olyan : Oda van írva, mi ez- módon. Elvégre oda van írva! Persze a szegény kötetet kssé ramaty borítója már nem volt teljesen tisztán látható,és a szegényes alkonyati fényviszonyok is rontottal az olvashatóságán, de azért reméltem ,hogy nem teljesen vakkal vagy analfabétával van dologom.
A közbeni leszállt homályt a felvillanó kültéri lámpák kísérelték meg orvosolni. A kissé már rémregénybe illő hangulatot a vacsorájukra váró lovak lelkes nyihorászása festette alá. Gyakorlatilag láttam lekli szemeim előtt, Siba mennyire örvend a többi patás társaságának. Reméltem nem fog problémázni, de valószínüleg az vacsoráztatós illetékes azt is megoldja.
|
-Na mi van, feszedezünk? - azzal kihúztam jómagam és a 185 centimet. Kissé mintha felhúzta volna magát, de jókat reagált ez pedig tetszett. Nem preferáltam a pipogya lányokat akik csak helyeselnek és kínukban nevetgélnek ha a földig oltják őket. Álljon ki magáért!
-Sokat olvastad? Már a könyöködön jön ki az egész, le merném fogadni. Amúgy egyáltalán miről szól? - böktem ismét a könyv felé. Nem voltam az olvasás híve, de ha már szakadásig olvasott valaki egy könyvet, akkor már igen csak érdekelni kezdett, hogy mi lehet benne olyan klassz.
Eközben kezdett kicsit sötétedni és az udvaron autómatikusan felkapcsolódtak az éjjeli fények. A pavilonban is így történt, és így most megvilágosodtunk. A levegő is kezdett lehűlni, így kicsit felhúztam pulóveremen a cipzárt.
Távolról lehetett hallani ahogy a lovak felvágtatnak a karámokhoz és vacsorájukat követelve nyihognak, prüszkölnek és toporzékolnak. A lovászfiú pedig serénykedve vitte ki az etetővödörben a zabot nekik. A kapu koppant és a srác már kint is volt a kajájukkal. Vajon JJ hogy boldogul? Biztos nincs semmi gond, mert könnyen barátkozó ló és hamar beilleszkedik az új környezetébe.
|
- Hmm..- vigyordottam el.- Az emberiség tőlem nyugodtan aludhat. A szanetlik viszont retteghetnek.- Tettem hozzá a végén , némileg barátságosabb hangnem ben. Oké, oké, úgy fest túl hamar itéltem. A jó vitapartnert meg kell becsülni, szóval jobb ha nem alázom le szegényt a földig...
Kihúztam kemény 176 centiméteremet. Méghogy kicsilány? Lehet ,hogy elkéne pár dioptria a sötétített lenycsék helyett?És még kacsingat is. Csak egy mély levegő segítségével találtam vissza higgadtan szellemes énemhez.
- Ha látok errefelé bárkit mászkálni mérgezett barkácsszerszámokkal, majd inkább útba igazítom hozzád. - feleltem maszületett bari ártatlanul.
-Hééé...!- kaptam a könyvem után ,csőre töltött tíz körömmel.Miután visszakerült hozzám a felbecsülhetetlen kötet,és átplántáltam a párkány másik oldalára, esetleges újabb orvtámadások okán. Majd nem túl szellmesen vagy gonoszkodva , mind inkább magyarázkodólag hozzátettem.- Csak sokat olvastam...
|
-Ó, megnyugodhatsz. Nem téged féltelek, hanem az emberiséget! - hát nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát, ha harc hát legyen harc. Nem fogom annyiban hagyni.
-Minden esetre, be kell vallanom, nagyon felvágták a nyelved kicsilány. Csak vigyázz nehogy valaki egyszer lecsippentse egy méretes harapófogóval. - féloldalasan mosolyogva rákacsintottam.
Odasétáltam a lányhoz, majd elé könyököltem és elvettem mellőle a könyvét. Tényleg borzasztó rongyos állapotban volt.
-Mit ártott neked ez a szegény könyv, elárulnád? Vagy őt is a falnak szoktad vinni? Legalább az ő épsége maradjon meg az utókor számára! - csipkelődtem, s közben visszatettem mellé a könyvét.
|
Elvigyorodtam, csak úgy magamban. Hé, lehet, hogy annyira még sem sötét a srác mint ahogy kinéz.? Nos, hamar itélkezni bűn, szóval továbbra sem feltételeztem kiemelkedő értelmi képességeket róla- de már egészen meggyőzhető voltam. Azt hiszem... Talán...esetleg.. .Mindenesetre, a frappánsnak mondható replikájára valamit válaszolnom kellett. Méghozzá kifejezetten csipősen.Ez a minimum.Csodás visszavágásomhoz a szanetli korlátjára könyököltem szívszerelmetes könyvem mellé, a farkasvigyort angyali mosolyra cseréltem.
- Való igaz, és igazán megható az aggódásod szellemi előmenetelm kapcsán.Mindjárt potyogtatok pár könnyet a elérzékenyültömben.
Hát, annyira nem lett gonosz mint terveztem, de a pillanat hozta. Spontán reakcióhoz képest annyira nem is volt rossz. Na most már mindegy. Ha erre is beszólás lesz a válasz, azt már komoly verbális párbajkihívásnak veszem . Angard! kard ki kard!
|
Újfent felvontam szemöldököm. A lány csipkelődős kevdében van, de valljuk be én se csilingelve szóltam hozzá.
- Hm.. hát akkor van még mit tanulnod! - reagáltam kijelentésére. Újabb cigarettára akartam gyújtani, de akkor ez a mai napon már az 5. szál lett volna, és valljuk be, én még élni akarok... ha sokáig nem is, de még egy kis ideig. Így visszacsúsztattam zsebembe a kék Malboros dobozt és tekintetem újra a lányra terelődött.
Dühösnek tűnt eleinte, de rafináltnak is. Valahol meg voltam győződve róla, hogy bármit is mondok, mindig lesz rá valami visszavágása.
|
Megeresztettem híresen gyilkos hatású vasvilla tekintetemet.Nem tudom mennyire vállt be ,mert még némileg a koccanás hatása alatt álltam ,és a gravitáció sem szokta segíteni a szédelgően álldogáló embereket a függőlegesen maradásban. Úgyhogy megtkapaszkodtam a pavilon oldalában. Közben persze részem volt ama omniózius megjegyzésben. Nem örültem neki. Nagyon nem. Mindazonáltal megpróbáltam szellemességnek venni a dolgot. Hiába, nem mindenkit áldott meg az ég humorérzékkel. Nah mindegy. Mutassunk példát embertársainknak, és csillantsuk meg az a saját csodás humorunkat.
- Autodidakta vagyok. - villantottam fel egy bájos farkasvigyort. Aztán eltöprengtem. Nem okoz e bajt, ha ilyen bonyolult szavakat használok? Elvégre nem várhatom el szegény bagózó napszemüveges fogkpasztareklám sráctól,hogy művelt is legyen...
Szépen biztosnágba helyeztem a könyvemet a szanetli korlátján, és még egyszer megdörgöltem lüktető halántékomat. Francba, ezen Eiffel Torony mértű púp fog nőni...
|
Pöfékelésemből egy, a pavilont megrázó koppanás zökkentett ki. Unottan hátra fordultam, hogy megszemléljem a zaj forrását. Egy vörös hajú lány állt az egyik gerenda előtt, fejét dörzsölve, kezében egy rongyos könyvvel. Felvontam szemöldököm és kíváncsian néztem rá tovább. Vajon most mit kéne tennem? Nem is ismerem, nem rohanhatom le, hogy: "Jaaaj, egek, ugye jól vagy? Nincs semmi bajod?", plussz az nem is rám vallana.
Elnyomtam a cigarettát a hamutartóban, majd hátamat a korlátnak vetve megszólítottam.
- Anyukád nem tanított meg rá, hogy menet közben nem olvasunk? - féloldalasan elmosolyodtam és lejjebb toltam napszemüvegemet. Otthon, amíg iskolába jártam napi szinten láttunk ilyet a haverokkal, de akkor nem azért mentek neki oszlopoknak a lányok mert olvastak, hanem mert minket bámultak. Mindig megmosolyogtattak minket...
|
Anyukám elhozott otthonról, mert tudta, hogy ideges lennék, ha egyedül kéne elvezetnek a lószállítót. Furán görcsben állt a gyomrom amikor letettem a lábam a tanya puha füvére... Igen, puha volt. A cipőmnek ugyanis nem volt talpa, csak egy vékony réteg, imádtam, mert így érezhettem mindent, amit csak szerettem volna, olyna volt, mintha nem lenne rajtam semmi, és én imádtam mezítláb lenni, de most még ahhoz hideg volna, sajnos. Lassan lépdeltem hátra Seniorhoz, és levezettem. Mivel az út igen rövidke volt, nem vittem el megetetni és itatni, hanem kiengedtem a legelőre, hadd mozgassa meg elgémberedett tagjait. Mosoloygva néztem ahogy elüget kecsesen, majd Anyuhoz fordulva megköszöntem a fuvvart és kivette a kocsiból az egy kis sporttáskámat. Igazán kis pakkot hoztam, Seniornka több cucca volt, mint nekem. Így minden egyszerre ki tudtam venni, és letenni a fűre. Elbúcsúztam, majd bevittem a Voltige nyerget a helyére a kis ápolós dobozgával együtt, majd a asaját cuccaimmal a Panzióba vette az irányt, ahol szépen elpaolásztam a szobámban. Úgy tűnt, egyedül voltam még e szoba lakója. Kellemes és meleg volt, vidámmá tette aze mbert a barátságos színeivel és berendezésével. De nem maradtam soká, ugyanis szép, napos idő volt. Levágtáztam az udvarra és egy alacsonyabb fa vastag, strapabíró ádára pattanva élveztem ahogy a lágy sugarak finoman melengetik az arcomat. Végre tavasz!
|
A terepezés után, első dolgom volt átöltözni. Be kell vallanom, nem igazán számítottam rá,hogy már első nap, ennyire belevetjük magunkat a jóba, szóval eléggé leizzadtam. A szobába nem volt senki-persze ,ilyen jó időben ,mindenki a szabad levegőn múlatja az idejét. Eltöprengetm a lehetőségeimen: Mehetnék megint lovagolni- áh, Siba is én is Fáradt vagyok. Sétálni nincs igazán kedvem. Tanulni? Abszolute kizárt! Szóval maradt régi kedvenc megoldásom:Olvasok. Előbányásztam feneketlen bőröndöm mélyéről, a salátává olvasott nagybetűs Kedvenc Könyvemet, és a szabad ég felé vettem az irányt. Igen szép pázsitos udvar hivogatott kint, és persze a bárányfelhőkkel pettyezett kék ég. Fellélegeztem amint kiértem a nap alá. Egy pillanatig csak élveztem a cirógató szellőt, majd felütöttem a könyvet,és elindultam találomra, valamerre. Nem kevésszer kaptam otthon fejmosást az séta-közben-nem-olvasunk témakörben, de bíztam remek perifériás látásomban ,és persze a híres hatodik érzékemben. Meg is lepődtem ,mikopr már a harmadik oldal alja felé ,frontálisan karamboloztam egy szanetlivel...
|
Begördültem autómmal a tanya területére, ügyelve a kocsim után kötött lószállítóra. Óvatosan leparkoltam egy szabad helyre, majd kiugorván a járműből, vállamra csaptam a sporttatyóm és a szállító ajtajához mentem. JJ már türelmetlenül toporzékolt. Gyorsan lenyitottam az ajtót és kivezettem lovamat.
- Hisztizel már megint? Már rég megérkeztünk, nem kell itt a parádé. Gyere, keressünk valami információt inkább. - azzal magam mellett vezetve lovamat felfedező útra indultam.
Ahogy haladtam az udvaron találtam én mindent, míg végül meg nem találtam a istállókat. Fellélegeztem. Kikötöttem JJ-t az egyik box elé, míg behurcoltam dolgait a kocsiból a nyergesbe. Megsimogattam lovam nyakát.
- Nos... mondhatni ez az új otthonunk. Remélem tetszeni fog. - azzal egy kisebb mosolyt engedtem meg magamnak. Jackie halkan prüszkölt. Kivezettem a legelőre, ahol kis noszogatás után lépésben elindult felfedezni a terepet. Nem sietett, hiszen még szokatlan volt neki az új hely, de idővel majd megszokja.
Én pedig felmentem a panzióba, ahol szemmel láthatóan tilos volt a dohányzás. Húztam a számat, de mikor megláttam, hogy van erre kijelölt hely, felvillanyozódtam. Becuccoltam az egyik szobába, ahol valaki már foglalt magának helyet. Gondoltam, majd később megismerem, de most feltétlen el kell szívnom egy szál cigit, mert különben becsavarodok. Azzal lerobogtam az udvarra és megkerestem a helyet, ahol rágyújthattam.
Az udvaron volt egy kisebb pagoda szerű tákolmány, ahol volt egy dohányzóasztal, rajta hamutállal. Elhelyeztek ott 1-2 padot, ahol terpeszthettük a fenekünket, ha éppen olyan kedvünk volt. Jómagam inkább állva cigiztem most, mert így is sokat ültem, míg idevezettem. Rágyújtottam a cigarettámra és nagyot szippantottam belőle. Elégedetten, teljes nyugodtsággal fújtam ki a füstöt, miközben a tájat kémleltem. Most, hogy a nikotin már a szervezetembe jutott, megnyugodtam és nem is kattogtam. Annyira jó érzés volt...
|
[17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
