Adatok:
Név: Maximilian Griffith
Becenév: Max, Maxie
Kor: 23 év, 1990. február 14.
Származás: Passau, Németország
Előélete: Max Rómában született, de 4 éves korában Passau-ba költöztek, mert a családja adócsalási zűrbe keveredett és fel kellett szívódniuk. Szegény kölyök mit sem értett az egészből, csak annyit, hogy sokat utaztak, aztán pedig fura, durva nyelven karattyoltak körülötte. Időbe tellett, mire megtanulta a németet. Nagyon zűrös gyerek volt, amolyan helyi menő csávó lett idősebb korára. Világ életében utálta a lovakat, mert azt állította, hogy "nagyok, behemótok és büdösek". Egészen addig tartott ez a gyűlölete, míg nem egy felvonuláson egy ló el nem szabadult a nagy zavargásban és Max az útjába nem került. A ló megállt előtte és nem mozdult. Farkasszemet néztek. Max bizonyult az erősebbnek, óckodva megfogta a ló kantárját és megvárta míg valaki érte jött. Akkor érezte úgy, hogy talán valamiféle kötelék köti őt a lovakhoz. Lovagolni kezdett és szépen elsajátította a kis folrtélyait a sportnak.
Tulajdonságai: Max egyenesen rühelli, ha valaki a teljes nevén szólítja, előfordult már olyan is, hogy bepancsolt érte valakinek. Iskolai éve alatt nagyon lezüllött, ő volt a legmenőbb srác a sulijukban, cigizett - és ez sajnos a mai napig tart -, ivott és élte a szexuális életét. Pedig a való életben Max nagyon nem ilyen. Legbelül ő egy érzékeny, szeretetre méltó srác, ez amolyan álca. Mindig is vágyott a szeretetre, szereti ha megölelik, de ezt nem mutathatja ki, hiszen akkor elveszne az imidzse.
Viszonylag magas, hiszen 185 centivel büszkélkedhet.
Szint: díjnégyszög
Képzettség: Díjugratás
Lovam adatai:
Név: Jackie Jay
Becenév: JJ, Jackie
Képzettség: díjugratás, hobby
Karakterem névtáblája:
Tulajdonos: Lana |